Két fölényes és egy szoros mérkőzéssel kezdődtek meg az OB I. középdöntői péntek délután. Az idő sürget, így vasárnap máris a második mérkőzésekkel folytatódik mindhárom párharc. Minden idegenbeli győzelem továbbjutást ér.
Az igencsak tartalékosan felálló újpestiek könnyed győzelme (a 8-3-ra végződött mérkőzés összefoglalója itt tekintető meg, a másik két párharc pedig itt) nagy várakozás szerint tisztázta a kérdéseket a Volán farmcsapata elleni párharcban. Kóger István tájékoztatása szerint a vasárnap délután fél háromkor kezdődő második meccsen Tóth Adriánnal bővül a a hazaiak kerete, de az EBEL-csapatból nem érkeznek lejátszók a fiatalokhoz. Amennyiben az újpestiek nem szórakozzák el a mérkőzést, már vasárnap a négy közé kell jussanak. Erre garancia lehet Pék György meglehetősen visszafogott nyilatkozata az első mérkőzés után. A pénteki meccs hőse kétségtelenül Vladimir Dubek volt a maga 5 góljával és két gólpasszával, hasonlóan kiemelkedő teljesítményt nyújtott Ladislav Sikorcin is (2 gól, 5 gólpassz). A kis Volán csapatában a 16 éves Kovács Viktor László 1+1-e is dicséretre méltó produkció. Az UTE-légiósok közül vasárnap Rufus marad ki, Hetler eltiltása leját, visszatér, de továbbra sem szerepel Berta, Roczanov, Virág és Németh Á.
Pénteken biztos hazai vezetés után meglepően szoros véget ért a Miskolci Jegesmedvék káposztásmegyeri vendégjátéka. Az utolsó másfél percben a vendégek kapusukat lehozva az egyenlítésért küzdöttek. A helyszínen jártak beszámolói és Spisak mester mérkőzés utáni nyilatkozata alapján úgy tűnik, a Stars játékosai, dacára a középszakasz nem túl fényesen sikerült utolsó mérkőzéseinek, a negyvenedik perc tájékán azt hitték, vége van már a mérkőzésnek. Kangyal Balázs vasárnap délelőtt így mesélte a történteket: "Az edzők a biztos vezetés tudatában a harmadik harmadban helyet adtak a fiataloknak. Ezért a csapatunkból öt meghatározó játékos már fel is öltözött, és a lelátóról nézte a mérkőzést. Ez nagy hiba volt, azt gondolom, többet nem fordul elő ilyen. Az edzőnk magára vállalta a felelősséget." A klubmenezser-játékos elmondta, Miskolcon Kaspareken kívül mindenki Robert Spisak rendelkezésére áll. "Mindig, mindenhol nyerni szeretnénk. Természetesen jó lenne két győzelemmel letudni a Miskolc elleni párharcot is." Kangyal feltűnően sok pontot szerez az idei szezonban, ennek okairól is érdeklődtünk a válogatott csapatkapitányánál. "Hajtok, edzek rendesen. Szerepköröm sokkal kötetlenebb, mint az elmúlt 6-8 évben volt. Idén nem vagyok keretek közé szorítva, és őszintén megvallva, ezt a típusú játékot szeretem a legjobban, ez mindig is az erősségem volt. A csapat érdeke most ezt kívánja meg, de ha úgy alakulna, zokszó nélkül visszaállnék arra, amit Fehérváron kértek tőlem. Azzal sem volt semmi gondom."
A miskolciak dicséretére szolgál, hogy ők nem így látták a találkozó jövőjét, és 1-5-nél sem álltak le. A hazaiaknál Majoross Gergelynek nem ez volt élete mérkőzése, viszont a szezon eleji sérülése után lassan talpra álló Gröschl Tamás régi szokásához híven, úgy tűnik, megint a rájátszásra kerül igazán jó formába. A vendégek játékosai közül különösen Láda Balázsról hallottunk jókat a mérkőzést követően. Mayer Péter, a Miskolc vezetőedzője nem ragadtatta el magát a harmadik harmad eredményessége nyomán sem. "Kétarcú mérkőzés volt, mi egyre jobb teljesítményt nyújtottunk, az ellenfelünk pedig négygólos előnynél lazábbra vette. Ezért is jó játék a jégkorong, örülök, hogy feljöttünk a végére. De talán így bosszantóbb a vereség, mert a mézesmadzagot elhúzták előttünk. Sajnos az emberhátrányos játékunk kritikán aluli volt, négyből háromból gólt kaptunk. Elemi helyezkedési hibákat vétettünk ezekben a szituációkban. Hiba volt még, hogy megszeppenve kezdték a srácok a meccset, nem a megbeszéltek szerint, túlságosan visszahúzódtak. A vasárnapi mérkőzés nekünk élet vagy halál kérdés, nekik csak kicsit az. Az erőviszonyok ismertek, nem változtak. Szeretnénk szoros mérkőzésen nagyon nagy csodát tenni, és keddig elnyújtani a párharcot. Duschek Dávid betegség miatt nem áll rendelkezésünkre."
A pénteki eredmények és a mutatott játék ismeretében talán ebben a párosításban van a legnagyobb esély arra, hogy egy harmadik mérkőzésre legyen szükség a továbbjutás eldöntéséhez. A Miskolc hazai pályán az utóbbi időben szépen gyarapodó, egyre lelkesebb szurkolótábora előtt megszoríthatja nevesebb játékosokkal felálló ellenfelét. Különösen akkor, ha a Stars játékosainak megint nem sikerül majd a mérkőzés teljes ideje alatt koncentrálniuk.
A csapattól eltanácsolt Kovsov mellett Fegyasovot is nélkülöző Ferencváros nem igazán tudott ellenállni a Dab.Docler rohamainak. Három gólt is emberelőnyben játszva kaptak, ami megengedhetetlen luxus. Vasárnap este háromnegyed nyolctól Pesterzsébeten bebizonyíthatják, hogy a pénteki eredmény csak kisiklás volt. Ehhez azonban óriási javulásra lesz szükségük. A pénteki nap után csak a kétgólos Bobby Davist lehet kiemelni a zöld-fehérek csapatából, a dunaújvárosiaknál viszont felhívjuk a figyelmet a tavalyi szezonban még jóformán csak a kispadot melegítő Jonkl László egész évben igen kiegyensúlyozott teljesítményére. A fiatal játékos idén lényegesen több bizalmat kapott, és a Mol liga alapszakaszában csapata hatodik legeredményesebb játékosa volt. Az OB I. középszakaszban viszont minden mutatóban (pontok, gólok, +/-) a harmadik-negyedik helyre küzdötte fel magát.
gabute 2009.03.01. 12:46:07
HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.03.01. 13:16:13
mutuj 2009.03.01. 13:25:10
Gabberboy 2009.03.01. 13:29:31
M.Lac 2009.03.01. 13:39:40
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.03.01. 13:46:03
F. Kapus 2009.03.01. 13:46:31
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.03.01. 13:46:50
OliBLOOD 2009.03.01. 13:47:31
"A vesztesek az 5–7. helyért egy oda-visszavágós fordulót játszanak (péntek-vasárnapi játéknapokkal); az éppen szabadnapos együttes az U18 Héraklész válogatottat fogadja."
M.Lac 2009.03.01. 13:53:21
@ifjvit: kint találkozunk! Úgyis szerettem volna beszélni Veled, majd keressük egymást!
Gabberboy 2009.03.01. 14:09:24
progmet 2009.03.01. 14:33:11
MaAtE 2009.03.01. 15:08:41
Hogy most erről a "nagyszerű" "csapatról" meg az edzőjükről mit gondolok, azt inkább nem részletezném.
Most menjenek melegítőbe a pályára, mert elvileg ez csak Miskolc...
Grat... Fairplay, de már megszoktuk.
Remélem ma Miskolcon csillaghullás lesz.
Hajrá Jegesmedvék!
869065 2009.03.01. 15:42:27
Bertuzzi 2009.03.01. 16:33:07
Este pedig tegyenek ki magukért a Macik is egy 3. meccsért!
progmet 2009.03.01. 16:51:04
Gabberboy 2009.03.01. 17:02:56
brunzwik 2009.03.01. 17:09:20
Én kint voltam ma Fehérváron és természetessen a VOLÁN-nak szurkoltam,de elkeserített amit ma is láttam.
Ez a farmcsapat ...hát elég gyengécske. Kógerről annyit egész meccs alatt meg se nyikkant,úgyhogy aki mást fog állítani az hazudik.
De az biztos,hogy nem engedném többet a csapat közelébe,semmi taktika szerencsétlen játékosok a saját lábukban esnek el,5méterre se tudunk pontosan passzolni. A lövésekről meg ne is beszéljünk ilyet az 5 éves unokatesóm is lő. Na szóval, a Kóger csak tönkreteszi ezeket a gyerekeket a hozzá nem értésével,pedig van 1-2 játékos aki többet érdemelne,pl: Fekti,Tóth Adrián,Maklári, Fekete,Biró G, ők kifejezetten harcosan játszottak ma is.
Jövőre egy jó edző és meglátjátok többre viszik ezek a fiúk,de ha továbbra is a Kóger marad akkor eltűnnek a süllyesztőben sajnos.
Üdv:Zoli
Hajrá Volán.
hokisap(u)ka 2009.03.01. 17:28:49
Ha játszatják, akkor az nem "Fairplay".
Szerintem meg megpróbálta, nem úgy jött össze.
Ennyi!
MaAtE 2009.03.01. 17:38:19
Megérdemelte volna a "csapat", hogy kikapjanak, ha ilyen könnyelmű volt az edző.
Ma minden kiderül!
Hajrá Macik!
jeges a maci 2009.03.01. 17:39:18
"...Ezért a csapatunkból öt meghatározó játékos már fel is öltözött és a lelátóról nézte a mérkőzést."
Na, ettől kicsit szerényebben kellene. És talán jobban tisztelni az ellenfelet még, ha gyengébb is.
Hajrá Macik!
F. Kapus 2009.03.01. 17:52:48
hokisap(u)ka 2009.03.01. 18:20:01
Spisák rosszul taktikázott, játszatni akarta a fiatalokat.
Ezután elismerte, hogy hibázott. Többek között ettöl profi.
atish · http://www.atish.hu 2009.03.01. 18:23:26
És igen ...... SZERINTEM !!!! nem adtak meg egy szabályosnak tűnő gólt a volánnak.
HAAAAAAJRÁÁÁÁÁ LILÁÁÁÁÁK !!!!!
Gabberboy 2009.03.01. 19:34:30
Prince09 2009.03.01. 20:35:08
Szurkolj, hogy érintsen .-)))))
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.03.01. 20:39:54
atish! Az eredményen nem változtatott volna, de örülök, hogy a "másik oldal" is bent látta, nem csak az én elfogultságom. :)
ifjvit · http://hockey.powerplaymanager.com/hu/online-jegkorong-menedzser-jatek.html 2009.03.01. 20:42:22
Gabberboy 2009.03.01. 20:56:26
kispufi 2009.03.01. 21:51:48
kispufi 2009.03.01. 22:20:23
Gabberboy 2009.03.01. 22:23:29
hokiss 2009.03.02. 04:31:55
tibmondia 2009.03.02. 20:22:56