Két elsőfokú határozatot hozott hétfőn a Mol Liga versenybírósága a vitás mérkőzésekkel kapcsolatban. Egy mérkőzésnél nem adott helyt az óvásnak, tehát nem változtatta meg a pályán elért eredményt, a másiknál törölte a végeredményt, és 5-0-s gólkülönbséggel elvette a vétkes (és győztes) fél három pontját. Ráadásképpen egy sajnálatosnak nevezhető harmadik ügy is kibontakozott.
Első fokon elutasították a Steaua Bucurestinek az NZ-Stars elleni mérkőzéssel kapcsolatos óvását. Lévai József, a Mol Liga versenybíróságának elnöke a következőkkel indokolta a döntést: "Az óvás alapját képező és a Steaua által hivatkozott dokumentum (információink szerint az IIHF világbajnokságokra vonatkozó versenykiírása – F. K.) nem volt elégséges a kérdés egyértelmű eldöntéséhez. Az óvás elutasításának egyik lényeges eleme, hogy az óvás alapjául szolgáló, az egy mérkőzésen minimálisan nevezhető 14+2 fős szabályt a bukaresti csapat magára nézve is elfogadottnak tekintette a bajnokság során. A Mol Liga 123. számú mérkőzésén a Steaua csapata is 14+2 fővel jelent meg." A döntés hivatalos indoklása időközben megjelent a szövetség honlapján.
A másik ügy a HC Csíkszereda–Dab.Docler mérkőzés után pattant ki. A hazaiak 12-3-ra nyertek a pályán, de a jegyzőkönyben feltüntetett hat légiós mezőnyjátékos miatt a versenybíróság hivatalból megváltoztatta a találkozó végeredményét, és 5-0-s gólkülönbséggel a dunaújvárosi csapat javára igazolta a meccset. Lévai József a jégkorongblognak elmondta, a versenykiírás értelmében nem releváns, hogy a hat légiós közül hány lépett pályára a találkozón. A HC Csíkszereda állítása szerint csak 5+1 légiós játszott a mérkőzésen, a hatodik (Daniel Socha) nem lépett jégre. Ezt videófelvételekkel is tudják bizonyítani. Ezt a körülményt a másodfokon eljáró bizottság értékelheti.
Mindkét ügyben van helye a fellebbezésnek. Ha a csapatok élnek ezzel a jogukkal, ügyükben a végső döntést a Mol Liga végrehajtó bizottsága hozza meg, amelynek tagjai: Radványi Róbert, a Mol Liga elnöke, Kovács Zoltán, a magyar jégkorongszövetség főtitkára, Tánczos Barna, a román jégkorongszövetség elnöke, Becze Gyula, a román jégkorongszövetség főtitkára.
A harmadik ügy. A múlt héten tragikus hirtelenséggel elhunyt Antal István, az SC Csíkszereda elnöke. Csapata azonnal hazaindult hárommeccses magyarországi túrájáról, mielőtt még az első, FTC elleni találkozót lejátszotta volna. Ilyen esetben a szövetségi igyekszik mihamarabb megfelelő időpontot találni a mérkőzések pótlására. Annyi biztos, a Miskolc január 20-án, az NZ-Stars 21-én vagy 22-én fogadja az SC-t. A Ferencvárosi TC szakosztály-vezetője, Al-daadu Muhanned hétfő délelőtt arról tájékoztatta az MJSZ-t, hogy nem kívánja a mérkőzést lejátszani, és a versenykiírás vonatkozó pontjára tekintettel kéri, hogy az SC meg nem jelenése miatt a három pontot 5-0-s gólkülönbségggel az FTC javára írják jóvá. Ilyen esetben mérlegelésre nincs lehetősége a versenybíróságnak, alkalmaznia kell a versenykiírást.
Az FTC lépésével egy dolog biztossá vált: az FTC–SC meccset nem rendezik meg. A pontok sorsa és az esetleges egyéb szankciók a fellebbezések után válnak véglegessé. A Ferencváros döntése azért is meglepő, mert a csapat hivatalos honlapja is így fogalmazott a halasztás kapcsán: "A mára kiírt Ferencváros–SC mérkőzés természetesen elmarad." Ezek szerint csak a mérkőzés elmaradása volt természetes, a helyzet méltányos kezelése nem. Pedig csíkszeredai források szerint, amikor az SC a hazautazás mellett döntött, a két klub vezetőedzője szóban megállapodott az újrajátszásban.
A fenti esetek közül egyiket sem lenne szerencsés minősítenünk, nem is tesszük. Annyi naiv-laikus megjegyzés kívánkozik ide, hogy részünkről azt szeretjük, ha a sport, a játék, a mérkőzés a pályán mutatott teljesítmény alapján dől el. Nyilván vannak a szabályok – és a szabál az szabál –, amiket be kell tartani, de a fontos mégiscsak az lenne, hogy akkor büntessük a csapatokat, ha jogtalan előnyt szereztek cselekedetükkel, hibájukkal. A fenti három eset közül, úgy tűnik, egy sem ilyen.
Az utolsó 100 komment: