Úgy néz ki, a brassói csapat komolyan gondolja a román bajnoki rájátszásba kerülést. November közepe óta szorgalmasan gyűjtögetik a pontokat, a Progym nyakában vannak.
A román bajnoki mezőnyt ebben az évben kettéosztották, a négy Mol ligás csapat mellett a brassóiak alkotják az első osztályt. Minden csapat kétszer játszik a másikkal otthon, kétszer idegenben, a Mol Ligások egymás elleni meccsei román bajnoki mérkőzések is. A szabadon maradó napokon tudják le a Brassó elleni meccseket. Az ötcsapatos mezőny első négy helyén végzettek kerülnek a rájátszásba, ahol még egy oda-vissza kört játszanak, majd a táblázat első két helyén végző csapat négy nyert meccsig tartó párharcban dönt a bajnoki címről, a másik kettő pedig 3 győzelemig játszik a bronzért. Az alapszakasz ötödik helyezettje a bent maradásért játszik a másodosztály élén végző csapattal, amely nagy valószínűséggel a Sportul Studentesc lesz.
A Brassó jó sorozata november közepén kezdődött, amikor rendes játékidőben 5-4 arányban bizonyult jobbnak a Steaua gárdájánál. Ezt követte egy december eleji, SC Csíkszereda elleni győzelem (4-3), majd tegnap este Bukarestben egy büntetőkkel 5-4 arányban megnyert mérkőzés. Ezzel az ötödik hely elkerüléséért folyó versenyfutás hirtelen és kissé váratlanul kiélezetté vált: a jelenleg negyedik Progym előnye mindössze egyetlen pontocska az ötödik Brassóval szemben. És matematikailag a Steaua sem érezheti magát biztonságban.
A Brassó igazi óriásölő csapat, a román kupában az SC Csíkszereda kárára került a négyes döntőbe, és eddig a bajnoki pontjait is a legerősebbnek tartott csapatok ellen szerezte. Érdekes, hogy a Progymmal szemben csak egy pontra futotta erejükből a kupa selejtezőjében, bár egyik bajnokijukon is szoros mérkőzést játszottak.
Általában jóval kevesebbet lőnek kapura, mint ellenfeleik, de szerencséjükre igazán jó kapust igazoltak Slavomir Sojak személyében az angol második vonalból. A játékoskeretükben az idény elején a csapatba hozott összesen kilenc légiós közül öt mezőnyjátékos maradt, akik húzóembereivé váltak a gárdának. A cseh Tomas Kramny a HC Csíkszeredából érkezett, honfitársa, Ondrej Kavulic az SC-ből, esetükben tehát nem vásároltak zsákbamacskát. A csapat harmadik agytrösztje a világcsavargó, szintén cseh Jiri Hubácek. Mellettük két szlovák védő, Richard Filip és Miroslav Pitschmann segít visszaverni a támadásokat. A légiósok mellett olyan rutinos öregek alkotják a magot, akik nem kellettek, vagy nem akartak játszani a gyergyói, csíki csapatokban. Közöttük többen a válogatottban is megfordultak, mint például Kertész vagy Gergely.
A brassóiaknak még öt mérkőzésük van hátra az alapszakaszból, kettő a Progym, kettő a HC, egy a Steaua ellen, így sorsuk a saját kezükben van. Mivel a Progym a brassóiak mellett háromszor játszik az SC-vel, így nem mindegy az sem, hogy a két csapat mire lesz képes a nagyok ellen.
kutyatej73 2008.12.10. 16:48:21
Tsoresz 2008.12.10. 17:08:20
bin laden 2008.12.10. 17:48:36
Tsoresz 2008.12.10. 18:10:34
thor80 · http://www.index.hu 2008.12.10. 18:18:03
kriga 2008.12.10. 18:27:03
Tsoresz 2008.12.10. 18:43:46
>>> www.youtube.com/watch?v=BwGykfivmgY
toblerone 2008.12.10. 20:16:14
qx92 2008.12.10. 21:54:12
kazincbarcikai hokis az öreg Borsodból 2008.12.11. 00:58:28
csiki drukker 2008.12.11. 11:10:18
2. amikor a romaniai hoki gazembersegeirol irtam, par hete sokan azt mondtak, hogy a multban elunk es ok is ismerik a tortenelmet. Na ugy nez ki nem tortenelemrol beszelek, hanem jelenrol. Most mar hiszitek?????
es radu viorel, az a tipikus sztelis jatekos. nemhiaba volt alapemberi a szekusoknak vagy 8 evig. Csikban is "kalimpalt"eleget a kapusbotjaval.
3. A Progymet nem kell felteni a kiesestol. Ha veletlenul 5. lesznek, de teszik a dolgukat, meg az esetleges biroi nyomast ledolgozva is, kell legyen 3-4 gol kulonbseg meccsenekt egy sportul vagy galac ellen.
razi · http://razi.blog.hu 2008.12.11. 11:17:27
Szentmihály 2008.12.11. 13:05:36
Tsoresz 2008.12.11. 17:02:36
rhoky 2008.12.11. 17:14:46
www.youtube.com/watch?v=GCL11uW1Ths&feature=related