"A házigazdák sem tudtak megállítani minket. Csoda Tromsőben, világbajnok a csapat, és bejutott az A csoportba! Hajnali fél négykor írom ezeket a sorokat. Ülök a szállodai szobában, és nem tudok elaludni, mert a csodát meg kell élni és fel kell dolgozni. Egy órával ezelőtt raktuk ki Buzás Norbert edzőkollégámmal a játékosok ajtajára az általunk készített kis képet, amin egy nagy piros-fehér-zöld színű A betű van és a játékos neve, valamint az a felirat, hogy világbajnok. Azt hiszem, ha a lányok felébrednek – egyébként a késői visszaérkezésünk után egyből aludni mentek, hiszen holnap, pontosabban ma, szerdán 12.30-kor mérkőzésünk van, és világbajnokként még inkább a maximumot kell nyújtani –, reggel ezt a kis meglepetést kapják kézhez. Remélem, örülni fognak neki." Gömöri Csaba, az A csoportba jutott női ifjúsági válogatott szövetségi edzője jó szokásának megfelelően elkészítette mérkőzés utáni értékelését, immár aranyérmes edzőként, amely tovább után folytatódik.
"Van is miért örülniük, hiszen ilyen történelmi sikerben ritkán van bárkinek is része. Nem mindennapos, hogy az ember világbajnok lesz és eljut a jégkorongvilág elitjébe, ahol olyanok várnak rá, mint Kanada, USA, Svédország vagy Oroszország. Jeles társaság, 2013-ban a magyar női ifjúsági válogatott ezekkel a csapatokkal fog megmérkőzni.
A meccsek után mindig éjszakába nyúlva írtam a beszámolót, értékelést. Azt hiszem, a meccsről sok fórumon beszámoltak már, mindenki tudja, hogy egy nagyon színvonalas és kemény mérkőzésen 5-2-re legyőztük Norvégiát is, és ezzel a siker megszületett. Az utolsó napi brit meccs csak hab lesz a tortán. Hab lesz, mert tudom, hogy ez a csupa nagy betűs csapat behúzza a kötelező győzelmet, és sorozatban 10. alkalommal is meghallgatja a magyar himnuszt. És este az eredményhirdetésen 11.-szerre is, amelyet a világbajnok tiszteletére játszanak el.
A mai napon bebizonyították a csajok, hogy egy csapat csak akkor jut fel a csúcsra, ha minden egyes játékosa egy irányba húzza a szekeret, ha mindenki segíti a másikat, ha egymást a fáradtságon és a kínokon, a fájó térd és a sajgó lábak érzésén átsegítik. Azért írom ezt, mert talán ma kicsivel lassabban vette fel a meccs iramát a csapatunk, és annak ellenére, hogy nekünk volt több lövésünk és helyzetünk, nagyon kiegyenlített hoki zajlott a pályán. Ami jár, az jár, meg kell hagyni, hogy a norvég csapat tényleg erős fizikumú és jó együttes.Ráadásul felkészült belőlünk és jó taktikát választott. Talán ez az egyetlen csapat, amely kicsit ki tudta húzni a méregfogunkat azzal, hogy a letámadásunkat és agresszív hokinkat sokszor megakadályozta. A mérkőzésen kétszer is előfordult olyan periódus, amikor jobban hokiztak nálunk, de ez szerencsére csak percekig tartott és sikeresen átvészeltük.
Ahogy Buzás Norbert mondta előtte, ez a meccs a tiszta fej és tiszta szívről szól, és az fog nyerni, aki ebben jobb lesz. Mi jobbak voltunk. A végére kijött a tudáskülönbség, egyénileg és néhány csak ránk jellemző egyéni klasszismegoldás eldöntötte a mérkőzést a javunkra.
Kedden is mindenki beleadott apait-anyait, lekoriztuk azt a 60 kilométert, amit edzőkollégám mindig mond a meccsek előtt. Odaértünk, mert ott a helyünk az A csoportban, a világ legjobb nyolc csapata közt. Megint eszembe jutott egy dal, kicsit átköltve: "Ide szól jegyünk, mert itt a helyünk… Very az élet, very happy." A csapat megtette, amit kértünk, felfogta, amiket unalomig mondtunk, hogy itt nem megyünk semmire egyénieskedve, itt csak akkor lesz eredmény, ha minden egyes góllövő csatárunk a zongoracipelésből is kiveszi a részét, és alázatosan jégkorongozik. Ha mindenki mindent megtesz, mert aki mindent megtesz, ahhoz kegyes a sors és az élet. Hát ez lett belőle, világbajnoki cím.
A mai írásomat szeretném köszönetekkel zárni, mert nagyon sok embernek köszönettel tartozik a csapat és köszönettel tartozom én is. Először is annak a 21 játékosnak, aki itt volt velünk, és mindent megtett ezért a sikerért. Aztán azoknak a játékosoknak, akik a bő keret tagjai voltak, illetve azoknak, akik már kiöregedtek ebből a korosztályból, de az elmúlt évek alatt elősegítették az előrejutásunkat, fejlődésünket.
Aztán a stáb tagjainak, akik most itt voltak és akik Asiagóban voltak velünk, vagy a három év alatt bármikor: Gegesy Boglárkának, Kolbenheyer Zsuzsannának és Szlaby Gyöngyinek. Aztán a csapatvezetőnknek, Molnár Péternek, aki egyben az U18-as csapat megálmodója is volt, és aki a bábáskodás óta segít nekünk. Szilágyi Attilának, aki rengeteget tett az ifjúsági válogatott létrehozásáért és működtetéséért. Medgyes Lászlónak, aki a felszerelésmenedzserünk, nélküle a lányok nem kaptak volna meg mindent, amit neki köszönhetően igen. És utoljára hagytam, de a legnagyobb köszönetem Buzás Norbert edzőkollégámnak jár, akivel közösen elmondhatjuk, hogy sokat küzdve dolgoztunk egymás mellett azért, hogy ezt a sok-sok játékost megismerjük, motiváljuk, hogy csapatot kovácsoljunk belőlük. Köszönet jár a játékosok jelenlegi és régi klubedzőinek, akik profi alapokat adtak nekik és adnak a mai napig, akik felfigyeltek ezekre a lányokra 6-8-10 éve, és azóta kiválóan foglalkoznak velük. A Magyar Jégkorong Szövetségnek, akik mellénk álltak ebben a munkában és mindenben támogattak minket. És nem utolsósorban a szülőknek, akik pénzt, időt, energiát nem kímélve támogatják a gyerekeiket ebben a sportágban. És ne vegye senki személyeskedésnek, de most az egyszer, talán a mai napon megtehetem, hogy itt leírjam, nagyon köszönöm a családomnak, a gyermekeimnek, akik az évek alatt elviselték a hiányomat, a lemondást, és azt, hogy ezek a lányok sokszor szinte ugyanolyan családtagokká váltak a hétköznapokban, mint ők.
Buzás Norberttel nagyon büszkék vagyunk erre a csapatra, és óriási öröm és élmény volt ezeket a sikereket megélni. Talán még nem is fogják fel a lányok, milyen sikert értek el, de egyszer majd sokára elmesélhetik a gyerekeiknek, hogy anya ott, akkor, Tromsőben világbajnok lett!"
