Mi folyik Budapesten? – erre a kérdésre keresi a választ szubjektív-lendületes írásában rendszeres vendégszerzőnk. Kell-e jó jégkorong a fővárosnak? Lenne-e értelme létrehozni a Budapesti Pingvinek csapatát? Fontos felvetések fogalmazódnak meg tovább után.

Nem mindegy, hogy izzik a csarnok, vagy mindenki ég. Pár éve rendszeresen problémát okoz az Újpest jégkorong-szakosztályának a Megyeri úti jégcsarnok "rendezetlen helyzete". Jelenleg a Nemzeti Sportközpontok (NSK) üzemeltet sok, régóta állami tulajdonú sportlétesítményt. A hasznosításnak kevés köze van a piaci viszonyokhoz, de nem nagyon találni más logikát sem. Kormánybiztos által vezetett költségvetési intézményként minimum sportpolitikai erőtérben születnek a döntések. Ez mindaddig megfelel a létesítmények használóinak, amíg tudják, milyen koordinátarendszerben mozognak, és megvan a megfelelő csókjuk a döntéshozókhoz. A zavar akkor keletkezik, amikor változnak a szereplők vagy a szabályok.

Úgy látszik, a Megyeri úti jégcsarnok körül folytonos változásban van minden, csak a probléma ugyanaz minden évben. Nincsenek belső információim a sztoriról, nem is kapartam utána. Nincs kedvem hozzá. Nem erről, nem ezen a szinten kéne már vitatkozni. A budapesti csapatok szerencsétlenkednek, miközben már a szépen építkező Dunaújváros is osztrák ligában indul. Emberek, mi folyik itt, Budapesten? A kiváló szakmai programmal és a legenda szerint túl erős ballib csókkal rendelkező Vasas Stars atomjaira hullott. A Fradi eltapsolt tavaly egy tisztességes vállalkozói bánatpénzt, és nem látszott belőle év végére semmi. Az Újpestből sem látszik semmi, de az legalább ingyen volt. Talán annyi a különbség a két patinás (khm) csapat között, hogy ha egy játékos Budapesten ragad, az a Fradinál fog kopogtatni, és nem Újpesten. Nincs jó hangulat, és nemcsak a jégpálya miatt.

Budapest egy káosz. Folyik a szerencsétlenkedés, fogynak a szurkolók. Színvonalas sportvezetők, színvonalas szponzorok és méretes szurkolótábor nélkül nem állít senki igazi követelményeket. A jégkorongot követők leginkább csak a válogatott vagy az AV19 meccseit követik. A majd kétmilliós Budapest, ha minden csapata itthon játszott, akkor sem tudott felmutatni 1000 fizető nézőt az elmúlt szezonban. Ugyanezt a széthullást már láthattuk jó tíz éve a kosárlabdában. Addig három jó csapata volt a fővárosnak, a MAFC, a Tungsram és a Honvéd. Aztán az utóbbi kettőből lett a Budapesti Sasok, végül az is megszűnt. A jégkoronghoz hasonlóan a kosárlabda azokban a kisebb településeken megy, ahol komolyan veszi a helyi közösség a csapatát. A nemtörődöm, nagyképű pestiek meg járhatnak szotyizni focimeccsre. De most már azokat is a Debrecen, a Videoton és a Paks nyeri. Remélem, felállnak még a budapesti klubok, mert a főváros nélkül aligha lesz nemzeti látványsport a hoki. 

Már írtam korábban, hogy egy színvonalas bajnoksághoz szükség van a budapesti rivalizálásra. Ez praktikusan egy erős Fradit és egy erős Újpestet jelentene. Erre most kevés esély látszik. A Fradinak igazi otthona sincs, várhat a csarnokra, amit vagy megígértek McCabe pénzéből, vagy nem. Addig is egy pesterzsébeti edzőcsarnokban játszik. Az UTE meg maximum bérlő lehet a saját sporttelepén, ha a Nemzeti Sportközpontok éppen engedi, és nem kell valami sokkal fontosabbra a jégidő. Mondjuk valami újkeresztény közösség bulijára, mint a Sportarénában, ahol nem jutott idő a New York Rangersnek. Egykor jó ötletnek tűnt, hogy az egyesület telkén az akkori kormányzat épít stadiont és csarnokot. Kíváncsian várjuk, hogy a kormányzat látványsportok felfelé mutatott kitüntető figyelmét és a többletforrást mire használják a klubok. Jönnek-e majd a külföldi szakemberek, elindulnak-e hosszú távú stratégiai programok, vagy eltapsolják a ciklus végéig, ami jutott. Az idő azt igazolja, hogy mindig nagy ára van a kormány harsány szeretetének. Ha jobban belegondolunk, talán éppen annak köszönheti a magyar jégkorong a morális tartását, hogy a múltban nem volt fontos a politika számára, lényegében underground látványsport volt. 

A New York Islanders is létesítménygondokkal küzd. Nemrég szavaztak Nassau megye lakosai arról, adjon-e 400 millió dolláros (75 milliárd HUF) kölcsönt a megye egy új sportközpont felépítésére. A kampányban az Islanders tulajdonosa több tucat önkéntes és fizetett szakembert mozgatott, hatástanulmányok készültek a gazdasági hatásokról.A szavazást végül elbukták. A hírre egyből megjelentek a kérők a nem túl eredményes csapat körül. Az első pletykák az új brooklyni Barclay Centerről szólnak. Közel van, jár oda a metró, befér 15 ezer néző és egy hokipálya. Csak a New Jersey Netsszel kell osztozni. Innen mindegynek tűnik a kérdés, hogy Brooklyn vagy Long Island. Technikailag Brooklyn is Long Islanden van. De Káposztásmegyer is a IV. kerülethez, Újpesthez tartozott, mégsem volt túl szívélyes a viszony a Stars és az UTE között. Szóval, fogadjuk el, hogy a szurkolók nehéz napok elé néznek. De a biznisz az biznisz, a New York-i rivalizálás tovább él. 

Itthon kevésbé ugrálhatnak a csapatok, mert egyelőre kevéssé mozgatják meg a tőkét, a nézőket. Nálunk az OTSH gondnokságának utódszervezete, a Magyar Nemzeti Sportközpontok határozza meg, kinek mit lehet, és mennyiért. (Most éppen 20 000-ért lehet mindent, fedettben edzeni és szabadban játszani is, ez a kluboknak úgyis csak 2000-be fáj, mert a társasági adóhoz kapcsolódó törvény mindent megold, ezt például 90%-ban támogatja. Gyakorlatilag tehát nem csinál mást az állam, mint a saját maga által vállalt feladatokat támogatás címkével ellátva a költségvetésből finanszírozza. És az egyik sportos kormánytag erről még képes is azt nyilatkozni, hogy a világ ismét tőlünk tanul.) Egyszer ismeretlen céllal, egyeztetés nélkül bezárja a Szilágyi úti sporttelepet, máskor lelakatolja a Megyeri úton a jégcsarnokot, aztán nem javítja meg a jégkészítő berendezést, amikor indul a szezon. Teljesen homályos válaszokat adnak újságírói kérdésekre. Végül pedig suttyomban egy néhány éve a Ferencváros-utánpótlás romjain alakult egyesületnek adják oda a csarnokot olyan időpontban, amelyről korábban azt állították, hogy akkortájt nem képes jeget készíteni a gép Újpesten.

Gazdaságosságról beszélnek akkor, amikor egy sportszövetségnek 3000 forint óradíj egy óra jégidő, sportklubnak meg 30 800. De a tánchoz partner is kell, és az UTE jégkorong-szakosztályának vezetése alkalmas partnernek tűnt ehhez a produkcióhoz. Évek óta nyaranta ugyanaz a dermedt csönd. Nincsenek átigazolási hírek, nem szól semmi a szakmai építkezésről. Ugyanazok az emberek cserélgetik a szerepeket egymás között, és birkóznak ugyanazokkal a problémákkal. A jó szándékot nem vonom kétségbe, csak a képességet a kilábalásra. Közben a budapesti profi hoki esélyei egyre romlanak.

Ha már képtelen ez a szerencsétlen főváros egy rendes rivalizálást fenntartani két hokicsapattal, akkor legyen egy EBEL-képes budapesti csapat. Az OB I.-ből úgysem lehet kiesni, akkor miért ne lehetne az indulási jogot úgy adni, hogy a potenciális piacokat veszik számításba? Koncentrálódna a pénz, a tehetség. Az utánpótlás-nevelésben megmaradhatnának a hagyományos egyesületek. Versenghetnének egymással a korosztályos bajnokságokban, és abban, hogy ki nevel nagyobb játékosokat. A profi klub motivált lenne, hogy a saját földrajzi piacáról éljen meg, és ne a közösből akarjon többet kiszakítani. Rossz vért szül, ha a csapatok, a szurkolók egymást lesik, hogy kinek jutott több vagy kevesebb a központi kondérból. Miközben nem biztos, hogy van még egy kétmilliós város, amelyikben ennyi egyesület próbál evickélni a hokiutánpótlás környékén.

Budapest termeli a hazai GDP majd felét, míg a hokiban csillogó Közép-Dunántúl kevesebb mint 10%-át. A sportág nem engedheti meg magának, hogy egy ekkora piacot elengedjen. Szükség van a pestiek pénzére, figyelmére. Miközben Geszti Péter már sokadik marketingformációját dobja össze a rendszerváltás óta, a fővárosi jégkorong-egyesületeknek csak dicső múltjuk van. Egy kis marketinggel izgalmassá lehetne tenni a magyar bajnokságot.

Kell (legalább) egy csapat. Játszhatna a Papp László Sportarénában, ha éppen nincs kedvezményes cipővásár, vagy hitéleti buli. Hívhatnák a csapatot Pesti Pingvineknek. Jó marketinggel összejönne 5-6 ezer ember hétvégénként. Csak legyen végre rendes építkezés, a város gazdasági erejéhez méltó keret. Legyen egy csapat, ami meg tudja csapni a labancokat, a Volánt, vagy akár a 23 ezres Jesenice csapatát. Legyen annyira nehéz jegyet szerezni, mint Zágrábba egy EBEL-meccsekre. Lehessen kimenni a meccsre családdal, haverokkal. Legyen olyan a hangulat, mint a válogatott meccsein. A gondnokok, szertárosok pedig ne fontoskodjanak túl sokat. Nem róluk szól a sport. A magyar jégkorongot már jól edzett közönség figyeli. Ideje felrázni Budapestet is.

Az öt úgynevezett látványcsapatsportágban összegyűjtöttünk és rendszereztünk néhány adatot, főváros-vidék szempontból. Különvettük az elmúlt húsz évet (az 1991-ig oszlopban az olvasható, hogy a bajnoki címek hány százalékát szerezték meg a budapesti csapatok, az 1992-től pedig az utolsó húsz bajnokságról mutatja meg ugyanezt az adatot, a 2010/11 alatt zárójelben a legutóbbi bajnokság létszáma, előtte a budapesti csapatok száma olvasható), tehát nagyjából a rendszerváltás után időszakot. Jól látszik, hogy 1991-ig teljesen főváros-centrikusak voltak ezek a sportágak, a bajnoki címeket több mint 90%-ban a budapesti csapatok nyerték. A kézilabda azért kivétel, mert  kispályás változatot csak 1951-től játsszák, igaz, 1991-ig itt is budapesti volt a legtöbbször bajnok. A vízilabda a másik kivétel, egyedül náluk nem tolódott el a hangsúly vidékre, mi több, még nagyobb arányban szereztek bajnoki címet, mint azelőtt. Szintén unikum, hogy itt még mindig több volt a budapesti csapat a legutóbbi bajnokságban. Kedvenc sportágunkban 1981-ben avattak először nem budapesti bajnokot, a Székesfehérvári Volán törte meg a hegemóniát, de a ma már teljes egészében Budapesten kívülre költözött kosárlabda-bajnokságban csak a Körmend 1987-es győzelmével tört meg a hegemónia. Látszik, hogy az első három sportágban több mint egy évtizede nem nyert bajnoki címet budapesti csapat, de labdarúgásban is elhúzott a vidék, az utóbbi tíz bajnokságból hét az ő dicsőségüket hirdeti. A vízilabda itt is más, az Eger 2011. évi sikere 47 után az első vidéki.