Megfogadtam a mérkőzés délelőttjén: ha ötnél kisebb lesz a különbség, rossz szavam sem lesz senkire. Ehhez képest percekkel a vége előtt majdnem egyre csökkentettük a hátrányt. Örülök, hogy így alakult, tartom a szavam. Az írás címe néhány perccel a meccs vége előtt született, amikor kettős előnybe kerültünk. Úgy éreztem, feljövünk 5-4-re. A lefújást követően csak egy szót írtam elé.

Az elején nem estek nekünk a lettek, első emberelőnyükből csak egy komoly helyzetet tudtak kialakítani, szépen kiütögettük a korongot. Jól kombináltak, könnyen kerültek közel a kapunkhoz, de Szuper állta a sarat. Sokszor felálltak a támadóharmadban, technikásabbak és gyorsabbak voltak, mint mi, de nem volt éle a támadásaiknak.

Ha meg is nézték a magyar válogatott videóit, nem tanultak belőlük. Vagy nem tudtak mit kezdeni velünk: sokadik mérkőzésünkön voltunk képesek a kínálkozó kevés helyzetből egyet beütni. A statisztika szerinti egy lövésünk gólt jelentett, Ladányi szépen helyezett a kapus lába közé. Az egyenlítésnél Szuper mamutja alatt átment a lövés. Előtte sokkal nagyobbakat védett, ekkor beálltak elé, takarásból kapott elkerülhetőnek tűnő gólt. Nagy nyomás nehezedett ránk, szabálytalankodások csúsztak be, a játékvezetők könnyen emelték kezüket kiállításra. Az előnyökben sok helyzetet dolgoztak ki a lettek a harmad második felében.

Az első harmad második felét tehát jobban megnyomták a hazaiak, mint az elsőt. Sok ziccerük volt, de szenzációs és fantasztikus dolgot vitt véghez a magyar válogatott: 1-1-es harmadot produkált Lettország otthonában. A 19-1-es kapura lövési arány nyomasztó, de ez kit érdekelt ekkor? Különben is, ez azt jelenti, hogy 100%-osan támadtunk, 95%-osan védekeztünk.

A második harmadban továbbra is nagyon könnyen kaptunk kiállítást. Horváth még át sem ölelte, máris elengedte ellenfelét, az ezért megítélt hátrányból ütötték a második gólt. Ekkor kitámadtunk, amitől egyből feltűnt, hogy eddigi támadójátékunk gyakorlatilag nulla volt. Egy percen belül megbosszulta magát kinyílt védelemünk, gyors akcióból bombázták be a harmadikat. Elúszni látszott a szoros meccs reménye. Pedig dehogy.

A 28. percben negyedik sorunk először a mérkőzésen beszorította az ellenfelet, rögtön előnyt kaptunk, öt hazai után az elsőt. Ebből Ladányi Balázs a kék vonalról úgy lőtte meg a korongot, hogy a lett kapus mamutjáról Svasznek korcsolyájára pattant a korong, onnan az üres kapuba gurult. 2-3. Ezután ideiglenesen elvesztettük egyik legjobb védőnket, Széliget arcon lőtték, ahogy ez már szokás világeseményen. A kemény bekk ezúttal is visszatért, a záró harmadra. A lettek állandóan beleérő ütőre lőtték a korongot, és a kipattanókra hamarabb értek oda. Számtalan lehetőséget teremtettek maguknak. Bár valamelyest felgyorsultunk hozzájuk képest a középső játékrészben, még mindig sokkal sebesebben mozogtak, az is nagy dolog volt, hogy a játék képe ellenére csak kétgólos volt a hátrányunk félidőtájt.

Ami az EBEL-ben nem megy, az itt igen? nagyon jók voltunk előnyben, még az Alba Volán-sor is. Felálltunk, járattuk a korongot, viszonylag sokat lőttünk. Így született a harmadik gólunk is, ezzel akkor százas volt az előnykihasználásunk. Előbb egy Tokaji, Horváth akció végén kapuvasat lőttünk, majd Sille lövését Svasznek sarabolta a kapus válla fölött a hálóba. Döbbenetes ez a csapat. Amikor már-már kilátástalan a helyzetünk, akkor lő gólt. 13-6 volt a lövési arány, ez már elfogadhatóbb.

A harmadik harmad két szép magyar lövéssel indult, majd a második percben egy kettő az egy elleni szituációt puskáztunk el az utolsó átadásnál. A játékrész első felében a lettek a meccsen tapasztaltak alapján úgy döntöttek, nem esnek nekünk, inkább kivárnak. Persze uralták a játékot, de nem nyomtak be minket mindenáron. Nem mertek kinyílni, mert érezhetően tartottak kontráinktól. A mi csapatunk örült ennek, de nagyon okosan reagált. Nem támadott ki. A remény a 49. percig tartott, amikor a Sille és Kangyal mögé belépő Vasiljevs kapott gyönyörű átadást, és Szupert elfektetve a mérkőzés legszebb gólját lőtte a lettek kapitánya. Ezzel lett 5-3.

Az 50. percben Horváthot teljesen szabályos védekezése után kiállították, vele együtt levitték Tokajit, a képernyőn úgy tűnt, a semmiért kaptak kettős előnyt a hazaiak. Döbbenet, de Ocskay kettős hátrányban is ki tudott lépni a lett védők között, és csak az elé fektetett botok meg az energiaszint csökkenése állította meg a gólszerzésben. Kivédekeztünk két perc kettős hátrányt.

Aztán Ocskay és Palkovics akciójánál kétszer is vészmentéssel hárítottak a lett bekkek. Visszakaptuk a kettős előnyt, de csak egy percre. Rengeteg lövésünk nem talált utat a hálóba, sok volt, ami kaput sem ért. A hátralévő időben csapatunk fáradtan mozgott, érezte, nincs benne két gól. Emiatt kaptunk még kettőt. Legyünk telhetetlenek, így lett 4-5 helyett 3-7 a vége.

Nagyon hasznos lesz ez az olimpiai selejtező a svájci vb-felkészülés szempontjából, ez már látszik. Lesz testközeli élmény, ami nem is annyira a szlovákok, kanadaiak, fehéroroszok elleni meccsekre gondolva fontos, hanem a kiesés elkerüléséért lejátszandó három csatára. A pénteki és a vasárnapi mérkőzések ezért fontosak, mert olyan ellenfelekkel találkozunk, amilyenek ellen ki kell harcolnunk a bent maradást.

Sille Tamás és Svasznek Bence (és még néhány játékos) beválogatása miatt rengeteg kritika érte Pat Cortinát és Énekes Lajost. Maradjunk annyiban, ez ellen a csapat ellen Szélig is lassúnak bizonyult, bár megfogadtam, csak jót írok, ezért elnézést a kritikáért. Ám az, hogy csak két perccel a vége előtt nyugodott meg Lettország, csak akkor dőlhettek hátra a három pontot zsebben érezve, nemcsak Szuper Leventének, hanem a nyolc védőnek és a tizenkét csatárnak is köszönhető. A látottakból vonjuk le azt a következtetést: nincs sok kivetni való a gárda összeállítását illetően. Négy góllal kikapni hokiban nem jelentős pofon. Még ezen a mérkőzésen is hatalmas örömöt szereztek a fiúk rajongóiknak, háromszor. Köszönet érte.

A mérkőzés legjbbjai választásnál a látottaknak megfelelően Szuper és Karsums foghatott kezet egymással.

Tanulni mentünk Rigába, a világelit reprezentánsa ellen sikerrel mondtuk fel a leckét. Hogy mire képes a lett válogatott odahaza, arra csak néhány példát említünk a 2006-os rigai vébéről: 1-1 Csehország, 5-1 Szlovénia ellen.

Emlékezzünk a grenoble-i diadalra, hasonló százalékban birtokoltuk a korongot a franciák ellen, amikor 3-1-re nyertünk. Hasonló taktikát játszottunk akkor. De még egyszer, kik ellen is? Nem telt el nyolc év azóta. És ma már a lettek ellen tesszük ugyanezt, mert a franciákkal egy polcra kerültünk. Persze egyre nehezebb előrejutni, de hátha van még egy kis tartalék ebben a garnitúrában.

Tudtuk a mérkőzés előtt, nem arról dönt a Lettország elleni találkozó, hogy melyik a jobb csapat. A rendezők közül mind a 23 játékos a világ legjobb bajnokságaiban játszik. Több mint a fele a KHL-ben szereplő Dinamo Rigában, amely csapat a 24 csapatos nyílt orosz bajnokságban a 12. helyen áll. Ilyen tudású csapat ellen készülve mindenki fejében felmerült, nagy zakó is lehet a vége. Nem lett. Bár a különbség nagy volt a két válogatott között, az, hogy negyven perc után még ott loholtunk az ellenfél nyakában, 58 percnél pedig esélyünk volt egy gólra felzárkózni, nagy dolog. Mindez annak köszönhető, hogy mentálisan tökéletes, fejben erős, fegyelmezett csapatunk van. Kondícióval is bírtuk. Nem lehet minket megtörni, ez a tapasztalat. A válogatott bízik magában, tagjai bíznak a társakban, bíznak a szakvezetőkben. Mi bízunk bennük. Még egy jó darabig.